Drágult a Blaha felújítása

Ahogy az lenni szokott az egyes felújítások alkalmával, a közismert Blaha Lujza tér felújítása is drágulni látszik a munkálatok előrehaladtával.

Az uniós közbeszerzési közleményből kiderül, hogy a tér felújításának tervezésére és kivitelezésére való jogot az STR Mély- és Magasépítő Kft. nyerte el 2021. júniusában. A kiírt közbeszerzés nettó 3 milliárd 591 millió forintra vonatkozott, ami bizonyos okok most megemelkedett összesen 111 millió forinttal.

Az áremelkedést igazából az indokolja, hogy a tér feltárása során szembesültek a munkálatok végzők a 4-6-os villamosok áramellátását biztosító BKV egyenáramú vontatási földkábelek kedvezőtlen műszaki állapotával, amelyeket feltétlenül ki kell cserélni a munkálatok során, illetve szükségessé vált akadálymentes illemhely kialakítása is a Blaha Lujza téren, amelyre az igényt a VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzatának polgármestere nyújtotta be. Az illemhely költsége összesen nettó 25 millió 30 ezer forint. Ezáltal a felújítás végső összege már 3 milliárd 702 millió forintra rúg fel.